Virágos Székesfehérvár - keddtől egészen október 20-ig lehet pályázni növényekre

Már tizenkettő éve támogatja Székesfehérvár Önkormányzata és Székesfehérvár Városgondnoksága a fehérváriak parkosítási törekvéseit a növényültetési pályázattal. A 2022-ben kiosztásra kerülő virágokra október 5-én, keddtől egészen október 20-ig lehet pályázni.

2021.10.04. 08:13 |
Virágos Székesfehérvár - keddtől egészen október 20-ig lehet pályázni növényekre

Tavaly ősszel több mint hétezer pályázat érkezett a Virágos Székesfehérvár programra és tavasszal mintegy 200 ezer tő növényt osztott ki a fehérváriaknak a Városgondnokság.

A 2011-ben még mindössze 139 jelentkezője volt a virágosítási pályázatnak. A kezdeményezés sikerét pedig mi sem bizonyítja jobban minthogy, évről-évre gyors ütemben növekszik a résztvevők száma. Az intézmények és társasházak mellett idén is pályázhatnak a családi házban lakók, valamint az erkélyeket, ablakokat szépíteni vágyók. Újdonság, hogy a Városgondnokság munkatársai ebben az évben két olyan csomagot is összeállítottak, amibe csak muskátlikat válogattak össze. A csak muskátliból álló csomagot a családi házas pályázók is választhatják, ha szeretnék. A tavalyi évhez hasonlóan pedig idén is lehet majd pályázni komposztládára!

A pályázatot 2021. október 5. és 20. között lehet benyújtani a www.varosgondnoksag.hu/viragosfehervar oldalon.

A korábbi években megszokott kategóriák (intézmények, társasházak, családi házak, ablakok-erkélyek) nem változnak és a növények kiválasztása is egységcsomag alapján történik úgy, mint a tavalyi évben. Csak székesfehérvári lakosok pályázhatnak! A virágokat pedig közterületre vagy közterületről látszó ablakba kell ültetni.

A társasházak idén pályázhatnak a kukaketrecek befuttatására vadszőlőre is!

A pályázati adatlap kitöltése után jövő tavasszal a pályázók a jelentkezéskor megadott e-mail címükre levelet kapnak majd, melyben időpontot foglalhatnak a növények átvételére. A virágokat pedig 2022 májusában a Selyem utcai iparcikk piac területén személyesen vehetik majd át.

Összesen 18 virágfajtából állították össze a kertészek a növénycsomagokat és idén új, várostűrő virágfajták is lesznek.

Újdonság, hogy a növényekről készített a Városgondnokság egy olyan katalógust, mely a virágok gondozását könnyítheti meg és segítenek az növénycsomagok kiválasztásában. A jelentkezési lap kitöltése után a választott csomag növényeinek pontos ismertetését szintén megkapják a pályázók.

Online parkolási ügyintézés

Online parkolási ügyintézés

Hibabejelentés

Hibabejelentés

Székesfehérvár honlapja

Székesfehérvár honlapja