Ötezer tő egynyári virág kerül idén tavasszal a Virágórába

Évről évre változik a Virágóra beültetése és hagyomány már, hogy a kertészek minden évben máshogy tervezik a virágágyásokat. Az idei egynyári virágokat, mintegy 5000 tő növényt kedden kezdte kiültetni a Virágórába a Városgondnokság. A beültetésre három tervet készített Homoki László kertészmérnök, melyek közül tavaly ősszel szavazással választhattuk ki, hogy melyik valósuljon meg idén.

2024.04.23. 16:34 |
Ötezer tő egynyári virág kerül idén tavasszal a Virágórába

A 2024-es Virágóra beültetéséről azért tavaly ősszel kellett dönteni, mert a virágok beszerzését (több tízezer tő egynyári palántával együtt) hónapokkal az ültetés előtt kellett megrendelnie a termelőktől a Városgondnokságnak.

Az egynyári virágokat lassan, aprólékos munkával lehet csak ültetni, figyelni kell nagyon a megfelelő tőtávolságokra, hogy mielőbb összezárjanak és elnyerje néhány hét múlva a végső formáját a számlap virágszőnyege.

A beültetési tervek közül az alábbi változat kapta a legtöbb szavazatot, mely igazán nagyon kontrasztos és egészen egyedi lesz az üdezöld háttérrel, amit körben a terülő növények adnak a Virágórának. Fehér begóniákkal ültetik be a keretet, melyen belül üdezöld színű díszcsalán fogja majd körbe a kisvirágú bársonyvirágból kirakott koronát. A számok pedig szintán sárga bársonyvirágból lesznek a fehér begóniák között. Beültetés után néhány héttel pedig már igazán gyönyörű színfoltja lesz majd a Belvárosnak.

Online parkolási ügyintézés

Online parkolási ügyintézés

Hibabejelentés

Hibabejelentés

Székesfehérvár honlapja

Székesfehérvár honlapja