Nyitott Piacok Napja – Piacok Éjszakája Székesfehérváron is a Városi Piacon

A székesfehérvári Városi Piac is csatlakozott a Vásárcsarnokok, Piacok Együttműködési Fórumához, melyet 14 hazai vásárcsarnok és piac szakmai szervezet alapított. A Fórum megalakulásakor jelentették be, hogy szeptember 22-én pénteken megrendezik a Nyitott Piacok Napját és a Piacok Éjszakáját. Ezen a napon a Városi Piacon is több érdekességgel és kóstolókkal várják majd az érdeklődőket egészen 19 óráig.

2023.09.07. 10:26 |
Nyitott Piacok Napja – Piacok Éjszakája Székesfehérváron is a Városi Piacon

A Nyitott Piacok Napja jó alkalom arra is, hogy a másnapi Lecsófőző Vígasságra itt vásárolják meg a résztvevők a helyi termelőktől a jó minőségű alapanyagokat.

A Vásárcsarnokok, Piacok Együttműködési Fórumát a magyarországi vásárcsarnokok és piacok közül 14 szervezet hozta létre klaszter rendszerben, a hangsúly a szakmai együttműködésen van. Az alapító tagok új közös projektek indítását tűzték ki célul, mint országos szintű szakmai események közös, illetve egymásra épülő megrendezését, termékcentrikus, időszakhoz kötött országos események szervezését. Foglalkoznak majd a piac-működtetési, technológiához kapcsolódó fejlesztésekkel, tudásmenedzsment alkalmazásával, szakmai konferenciák szervezésével és közös kommunikációs megoldásokkal.

A Székesfehérvári Városi Piac részéről Fülöp György piacvezető volt jelen az eseményen és írta alá a csatlakozásról szóló dokumentumot.

Nyitott Piacok Napja – Piacok Éjszakája

Székesfehérváron a Városi Piac szeptember 22-én, pénteken este 19 óráig tart majd nyitva. A nap folyamán a szakmai előadások, mellett kóstoltatással várják a fehérváriakat a helyi őstermelők és lesz gombaszakértő bemutató is.

Az alakuló ülés helyszíne szimbolikus: a Vámház krt.-i Vásárcsarnok, „A Nagycsarnok”, Budapest és Magyarország első számú Vásárcsarnoka egy olyan műemlék épület, amelynek létrehozása nyitotta meg a vásárcsarnokok építését és létesítését Budapesten és Magyarországon egyaránt 1890-es években. „Az Együttműködési Fórum megalakulása azért is jelentős, mert jelenleg a vásárcsarnokoknak, piacoknak nincs ilyen jellegű szakmai szerveződése. Ez az Együttműködés teremti meg a lehetőségét annak, hogy ennek a szektornak a szereplői a jövőben hatékonyan, összehangolt munkával jelenjenek meg a gazdasági életben, és kommunikáljanak, nemcsak az agrárium, az élelmiszeripar és az élelmiszer-kiskereskedelem felé, de legfőképpen a vásárlók és a nagyközönség felé is.„ - mondta az esemény házigazdája, Földes Tamás, az ugyancsak alapító szervezet, a Budapest Vásárcsarnokai Kft. ügyvezető igazgatója.

A tizennégy alapító tag várja a további csatlakozók jelentkezését: a lehetőség nyitott valamennyi, Magyarországon működő vásárcsarnok, piac számára, tulajdonviszonyoktól, működési formától, földrajzi elhelyezkedéstől függetlenül.

A Fórum első közös eseménye 2023. szeptember 22-én a nagyközönséget célozza: a Nyitott Piacok Napja – Piacok Éjszakája esemény elsősorban a vásárlóknak szól, de természetesen az agrárium és az élelmiszeripar szereplőinek is. „Az eseményt célja elsősorban a piacozás, mint a tudatos és személyes vásárlás és mint életérzés megismertetése és megszerettetése, a fiatalok, a családosok megszólítása, bevonzása a piacokra, vásárcsarnokokba és közvetlen összekapcsolása a helyi termelőknek, kereskedőknek a lakossággal." - mondta Polákovics Marietta a Szombathelyi Városi Vásárcsarnok igazgatója.

Online parkolási ügyintézés

Online parkolási ügyintézés

Hibabejelentés

Hibabejelentés

Székesfehérvár honlapja

Székesfehérvár honlapja