Miért nem lehet olyan a Virágóra, mint 1973-ban? - a kertészmérnök is válaszolt

Minden évben nagy érdeklődés övezi a Virágóra következő évi terveit, ám gyakran elhangzik az a kritika is, hogy a régi órák sokkal szebbek, látványosabbak voltak, és jó lenne azokat megvalósítani újra. A kérdéskörről korábban a város polgármestere is posztolt közösségi oldalán, most pedig a Városgondnokság kertészeti divízióvezetője is elmondta azokat a lehetőségeket, amikhez igazodniuk kell a kertészeknek.

2023.10.01. 10:13 |
Miért nem lehet olyan a Virágóra, mint 1973-ban? - a kertészmérnök is válaszolt

A Virágóra beültetésekor, minden év májusában mintegy kétezer tő egynyári növényt ültetnek el a kertészek.

Miért nem lehet olyan a Virágóra mint 1973? - pár napja erről tett közzé bejegyzést Fehérvár polgármestere. Mint az a posztban is olvasható: A virágóra alapterülete lényegesen kisebb, mint a múlt században, így az a részletgazdagság, ami akkor jellemezte az ágyást, már nem reprodukálható. Ugyanakkor mások a klimatikus viszonyok is, mint pár évtizeddel ezelőtt voltak – áll a bejegyzésben. A sokakat foglalkoztató kérdésre, most a Városgondnokság kertészeti divízióvezetője is válaszolt.

2018-ban az Országzászló teret felújították. Nyilván össze lehet hasonlítani a tér régi képét a jelenlegivel és látható, hogy, sokkal szebb és jóval zöldebb arcot kapott a város ezen része - mondta Homoki László a Városgondnokság kertészeti divíziójának vezetője.

Ugyanabból az ablakból fotózva jól látható a különbség a tér kialakítását tekintve. 

Az átépítés részeként, az új burkolat miatt a Virágóra is kapott egy körbe kerített kerületet, ez határolja le a virágágyást a körülötte lévő növényzettől. Viszont ezáltal csökkent a mérete is, ami jelenleg 35 négyzetméter, és sajnos ebben a formában nem lehet kirakni olyan beültetési formának, mint azt a közösségi oldalakon lehet látni a régi képekből.

Ugyanakkor a tér felújítása óta, évről évre változik a Virágóra beültetése és hagyomány már, hogy a kertészek minden évben más-más növényválogatással tervezik a virágágyást.

A jövő évi beültetésre három lehetőséget készített a Városgondnokság – ám már a tervezésnél is több szempontot figyelembe kell vegyenek. A beültetési tervekre is néha azt írják, hogy "óvodás rajzok", de sajnos nincsen olyan kerttervező program, amivel oly részletességgel láttatni lehetne a Virágóra beültetését (mintegy kétezer egynyári növény), mint amilyen az valójában lesz. A terveken a különböző színek különböző virágokat jelölnek, amik ha összenőnek a beültetés után néhány héttel, nagyon szép felületet adnak.

Fontos szempont, hogy például a beültetett növényzet, nem érhet fel mutatókig, de figyelni kell arra is, hogy májustól- októberig virágozzon, amit beültetünk és általában a begónia, aminek több színárnyalat létezik, illetve a papagájfő, amivel tudunk játszani évről évre. 

Virágos Székesfehérvár 2025.

Online parkolási ügyintézés

Online parkolási ügyintézés

Hibabejelentés

Hibabejelentés

Székesfehérvár honlapja

Székesfehérvár honlapja