Kezdődik a Szilvamag, a Temesvári és a Gyimesi utca felújítása

A Szilvamag teljes felújítása során jelentős mennyiségű, az útra merőleges parkoló épül. E mellett egy olyan kis parkot alakítanak ki intenzív növénytelepítéssel, ami enyhíti a városrész központjában a Balatoni út forgalmának hatását.
A Balatoni út irányába mintegy 38 millió forintból kezdődik parkosítás az út- parkoló- és járdaépítések után.

2019.02.28. 18:54 |

A Temesvári és a Gyimesi utca teljes felújítása az ideiglenes felszíni ivóvízvezeték építésével veszi kezdetét és az új ivóvíz hálózat és új csapadékvíz elvezető rendszer mellett új pályatest és útburkolat továbbá járdák is épülnek.

A Szilvamag felújításának tervezője Grósz Krisztina a Fejér Európa Kft. tervezője elmondta, hogy a Szilvamagban az üzletek előtt végig merőleges állású parkolók épülnek járdákkal, de az élelmiszerbolt és a kocsma mellett is lesznek parkolók. A területen több helyen, összesen 65 új parkolóhely épül. Az elmúlt években létrejött több kisebb üzlet hatalmas parkolási igényt is hozott magával, de a reggeli, illetve a délutáni intenzív forgalom is kihívást jelentett a tervezéskor. A Szilvamag a Maroshegy kiemelt része, így nem csak út, hanem parképítést is tartalmaznak a tervek. A Balatoni út és az üzletek között pedig egy olyan zöld sétányt építenek rengeteg növénnyel. A felújítás után megváltozik a forgalmi rend is: a Nagyváradi utcából érkezőknek lesz elsőbbsége a Szilvamagnál.

A Temesvári utcában elsődlegesen az a probléma, hogy nem megfelelő a vízelvezetése az utcáknak, nem tud elfolyni az esővíz és ez tönkreteszi a burkolatot – mondta Pálffy György a Temesvári utca és a Gyimesi utca felújításának tervezője. Ez okozza azt is, hogy a burkolaton emiatt hálós repedezés történik, mert a pályaszerkezetet meggyöngíti a víz. Az út mellett ahol csak lehetséges és a szélesség megengedi, mindenhol lesz járda. A Temesvári utca teljes hossza 859 méter. (csak a déli rész a vasúttól) A Gyimesi utcában is kiépítik az új csapadékvíz elvezető rendszert és 3.5 méter széles útburkolatot kap az utca. Teljesen új pályaszerkezet épül úgy, hogy a csapadékvíz elfolyhasson a területen.

A Temesvári utcában a meglévő azbesztcement ivóvíz vezetéket mintegy 900 méteren kicserélik a házi bekötésekkel együtt. A Gyimesi utcában pedig száz méter hosszan az öntöttvas vezetéket cserélik ki. A munka azzal kezdődik, hogy a Temesvári utcában, kiépítik először a felszínen az ideiglenes ivóvízvezetéket.

Virágos Székesfehérvár pályázat

Hibabejelentés

Székesfehérvár honlapja