Két veszélyesen korhadt nyárfát kell kivágni a Prohászka ligetben

A Prohászka ligetben található két öreg fehér nyár sajnos olyannyira el van korhadva több helyen is, hogy veszélyessé váltak, éppen ezért a Városgondnokság csütörtökön kivágja a két fát. Szabad szemmel is jól látható, hogy nem csak a törzs, hanem a vázágak is korhadtak már. A fák pótlását természetesen elvégzi a Városgondnokság, sőt a park várható felújításakor megannyi fát ültetnek majd a kertészek.

2020.11.24. 15:03 |
Két veszélyesen korhadt nyárfát kell kivágni a Prohászka ligetben

A nyárfa puhafa, ezért sajnos a korhadás is sokkal hamarabb bekövetkezik ezeknél az egyedeknél, mint a keményfáknál és hamarabb is végbemegy az egész korhadási folyamat – mondta Homoki László a Városgondnokság favizsgáló és faápoló szakmérnöke.

„Jól lehet látni szabad szemmel is, hogy vannak rajtuk gyökérnyaki korhadások, a törzsön korhadás és a törzsből folyó nedv arra utal, hogy belül is van nedves korhadás. Néhány éve voltak ugyan gallyazva ezek a fák, ami látszik is rajtuk, de ha megnézzük a vázágakat azokon is nagyon súlyos korhadások vannak már.”

Egyrészt azért veszélyesek már ezek a fák, mert a gyökérnyaki korhadás az egész fa kidőlését előidézheti, a koronában található nagyobb elpusztult ágak pedig bármikor lezuhanhatnak. „Ez nem játék, hogy bárkire ráhullhat és sajnos tudomásul kell venni, hogy ezeknek a fáknak lejárt az ideje. Természetesen a park hamarosan megtörténő felújításakor várostűrő fafajtákkal fogjuk pótolni ezeket az egyedeket.” - mondta Homoki László.

A faápoló szakmérnöki szemrevételezés mellett fakoppos vizsgálat is történt, ami szintén megállapította a fák korhadását és természetesen a hatóságtól is kapott fakivágási engedélyt a Városgondnokság. A munkát csütörtökön reggel nyolckor kezdik a szakemberek. Mivel nagy fákról van szó, a kivágásuk sem veszélytelen feladat, melyet alpintechnikával fognak végezni a szakemberek.

Online parkolási ügyintézés

Online parkolási ügyintézés

Hibabejelentés

Hibabejelentés

Székesfehérvár honlapja

Székesfehérvár honlapja