Kegyeleti napok - fokozottan figyelnek a temetők körüli biztonságra is

Mindenszentek és halottak napja alkalmából sokan keresik fel a szeretteik sírját. Székesfehérvár Városgondnoksága az önkormányzati temetőkertekben több intézkedéssel is segíti a temetőlátogatók békés, nyugodt, kegyeletteljes megemlékezését. A Városgondnokság arra kéri a temetőkbe látogatókat, hogy aki megteheti, gyalogosan vagy tömegközlekedési eszközzel érkezzen.

2020.10.27. 08:37 |
Kegyeleti napok - fokozottan figyelnek a temetők körüli biztonságra is

A sírhelyek rendbe tételéhez kőzúzalékot szállított a Városgondnokság mind a kilenc (Béla úti-, Csutora-, Hosszú-, Szedreskerti-, Fecskeparti-, Sóstói rk.-, Börgöndpusztai-, Kisfaludi temető) önkormányzati temetőkertbe.

A kegyeleti napok ideje alatt forgalomkorlátozást és erre az időszakra érvényes biztonsági intézkedéseket vezetnek be.

A szokásosnál jóval erősebb gyalogos forgalom miatt október 31-én szombaton és november 1-jén vasárnap kizárólag reggel 7:00 és délelőtt 11:00 óra között hajthatnak be gépjárműveikkel a mozgásukban korlátozottak a temetőkbe, valamint azok, akik idős, beteg hozzátartozóikat szállítják. Ezen időpont után gépjárművel TILOS behajtani a Béla úti temetőbe.

A Béla úti köztemető területén az ingyenesen használható, elektromos hajtású kisbusz 2020. október 31-én és november 1-jén 9 órától 17.00 óráig folyamatosan közlekedik, igazodva mind a két napon a Volánbusz 26-os és 31-es autóbusz járataihoz, segítve ezzel a temetőkert látogatóit a sírhelyek felkeresésében.

Egyéb intézkedések, hasznos információk:

Az önkormányzat tulajdonában álló, és a Városgondnokság kezelésében lévő temetőkertek 
- október 30-ig 7:00 és 19:00 óra között,
- október 31-én 7 és 21 óra között, 
- november 1 –én 7 és 21 óra között
- november 2-án 7 és 19 óra között 
- november 3-tól – február 28-ig 7:00 és 17:00 között
tartanak nyitva.

A Béla úti köztemetőben felállított kopjafánál, a másutt nyugvó szeretteikről megemlékezők gyertyát gyújthatnak és elhelyezhetik a kegyelet virágait.

A Városgondnokság ebben az esztendőben is különös hangsúlyt fektet a temetők védelmére, a virág, és egyéb lopások csökkentésére. A temetőkertek nyugalma és az általános rend fenntartása érdekében a temetőellenőri szolgálat és a Városi Polgárőrség tagjai a temetők területén, valamint a parkolókban tartanak folyamatos ellenőrzést. A kegyeleti emlékezés napjaiban a Városi Rendőrkapitányság munkatársai is fokozott ellenőrzéseket végeznek, és segítenek a megnövekedett személy- és gépjárműforgalom irányításában.

A méltó és kegyelet teljes megemlékezés és a látogatók nyugalma, biztonsága érdekében - az esetleges üzemzavarok elhárításán kívül - a temetőkertekben 2020. október 28-tól november 2-ig tilos a vállalkozásszerű munkavégzés!

A temetői látogatások alkalmával érdemes ellenőrizni a sírhelyek rendelkezési jogának érvényességét, amelyet a Városgondnokság Béla úti temető főbejáratánál lévő Temetőüzemeltetés ügyfélszolgálati irodájában, ügyfélszolgálati időben lehet meghosszabbítani. Fontos tudni, hogy a törvény engedi az üzemeltető részére a meg nem váltott sírhelyek újraértékesítését. A sírhelyek rendelkezési jogának lejárati ideje a sirhelykereso.varosgondnoksag.hu címen is ellenőrizhető.

Online parkolási ügyintézés

Online parkolási ügyintézés

Hibabejelentés

Hibabejelentés

Székesfehérvár honlapja

Székesfehérvár honlapja