Júliustól vezethetjük be az egy órányi ingyenes parkolást

Jelentős könnyebbséget hozhat a városba érkező autósoknak az a tervezet, mely szerint az első órában ingyenesen lehet parkolni Fehérváron. A legtöbbek által használt kettes, az-az sárga színnel jelzett övezetben, NFC kártyával, várhatóan júliustól lehet majd igénybe venni a kedvezményt, amivel a napi ügyintézést, a belvárosi intézmények felkeresését és a bevásárlást szeretné megkönnyíteni a város.
2018.05.15. 12:16 |
 Jelentős könnyebbséget hozhat a városba érkező autósoknak az a tervezet, mely szerint az első órában ingyenesen lehet parkolni Fehérváron. A legtöbbek által használt kettes, az-az sárga színnel jelzett övezetben, NFC kártyával, várhatóan júliustól lehet majd igénybe venni a kedvezményt, amivel a napi ügyintézést, a belvárosi intézmények felkeresését és a bevásárlást szeretné megkönnyíteni a város.
 
Néhány példa már van az országban, de a vidéki városok között Fehérváron lesz először egy órányi ingyenes parkolás – mondta Cser-Palkovics András polgármester azon a sajtótájékoztatón, melyet Bozai István városgondnokkal közösen tartottak a Városházán. Jelenleg 5500 fizetős parkoló van a városban, melyből a 2. övezetben található a legtöbb, ezért július elsejétől ebben az övezetben lesz elérhető a kedvezmény. A város polgármestere hangsúlyozta, hogy a fizető parkolási rendszer közlekedési és forgalomszervezési szempontokat szolgál és nem bevételi kérdés, azonban idén előzetes számítások szerint mintegy 50 millió forintos bevételkiesés várható. Mint mondta ez az egy óra alkalmas arra, hogy akár a gyógyszertár mellett, a postára menet, bolt és hivatalok mellett meg lehessen állni. Arra kért mindenkit, hogy váltsa ki az NFC kártyát a Városgondnokságon.

Hétvégén és ünnepnapokon továbbra is ingyenes a parkolás Székesfehérváron!

Bozai István városgondnok kiemelte, hogy a fehérvári parkolási rendszer az elmúlt évek fejlesztéseinek köszönhetően technológiailag is alkalmas arra, hogy ezt a kedvezményrendszert alkalmazni tudjuk. Nemrégiben történt egy napközbeni parkolófelmérés és ennek eredménye, hogy a sárga övezetben lesz majd lehetőség az egy órányi ingyenes parkolásra. AzNFC kártyával oda kell menni a parkolás elején az automatához és el kell indítani a parkolást, majd a végén le kell állítani és az egy óra egy egész napra vonatkozik, amit több részletben is fel lehet használni. Rendszám alapú a fehérvári parkolási rendszer, így egy kártyát akár többen is használhatnak. „Arra biztatok mindenkit, hogy váltsa ki az NFC kártyát a parkolási csoport ügyfélszolgálatán a Szent Vendel utca 17/a alatt. A kártyára feltöltött összeg nem veszik el soha és bármikor felhasználható!

Székesfehérváron 2017-ben a regisztrált gépjárművek száma meghaladta a 48 000-ret.

Székesfehérvár díjköteles területein jelenleg 5500 parkoló van, ennek jelentős része a II. övezetben(sárga). A Belváros környezetében található I.(zöld) és II. zónákban a rövid idejű, 1-2 óra időtartalmú parkoltatás a cél, itt szinte mindig lehet szabad helyet találni, viszont a kedvező díjszabás következtében a III.(kék) övezeti parkolók reggel 8 óráig megtelnek és csak 16-17 óra után szabadulnak fel. Ehhez igazodik a tervezet, amely a II., azaz sárga zónában NFC parkolókártyával történő díjfizetés esetén egy naptári napon belül összesen 60 perc díjmentes parkolást biztosítana júliustól a fehérváriaknak.

Az uszoda vendégei az intézmény előtt továbbra is három órán keresztül parkolhatnak ingyen NFC kártyával!

NFC kártyát már eddig is sokan használtak, hiszen a start-stop rendszerrel csak a valós parkolási időt kell kifizetni. Az NFC parkolókártya ára 2500,- Ft, de 10 000,- Ft feltöltés esetén ingyenesen biztosítja a Városgondnokság.

Parkolási térkép övezetekkel együtt (kattintson a képre a nagyításhoz)

Online parkolási ügyintézés

Online parkolási ügyintézés

Hibabejelentés

Hibabejelentés

Székesfehérvár honlapja

Székesfehérvár honlapja