Hétezer fát ültetünk ősszel és kora tavasszal Fehérváron

Székesfehérváron összesen 617 darab díszfát telepítenek ősszel és kora tavasszal. A fák mellett pedig 7903 tő díszcserjét és 413 örökzöld növényt ültetnek számos helyszínen.
2018.11.30. 08:39 |
Hétezer fát ültetünk ősszel és kora tavasszal Fehérváron

Összesen mintegy kilencezer tő fás szárú növény kerül a fehérvári közterületekre. Egy szezon alatt ennyi növényt még soha nem ültetettek Székesfehérváron.

A fajta és alak is meghatározza azt, hogy hova mit ültetnek a kertészek a közterületen. Idén ősszel a legtöbb helyre juhar, kőris, tölgy, ostorfa, díszcseresznye, csörgőfa, selyemakác, hárs, szil és éger kerül.

Nagyobb fatelepítés kezdődik a Bakony utcában az új parkoló mellett, a Csapó utcai játszótérnél, a III. Béla király téren, a Királykúton, a Rádió lakótelepen, a Petőfi parkban és az összes nyáron elkészült parkoló mellé most kerülnek ki a fák és a bokrok, de további számos helyszínen lesz városszerte fatelepítés. Az idei faültetési programban fasor csere is szerepel. Ilyen például, hogy a Királykúton a veszélyes öreg nyárfák helyett nagy mennyiségben várostűrő ostorfákat telepítünk.
Már az ültetéssel párhuzamosan meg kell, hogy történjen az első metszés, az úgynevezett indítómetszés. Mivel a gyökér a faiskolában való kiemeléskor, ha minimálisan is, de csonkolódott, ennek arányában kell visszametszeni a lombkoronát.

Homoki László kertészmérnök, favizsgáló és faápoló szakmérnök, a Városgondnokság parkfenntartási vezetője elmondta, hogy egy előnevelt viszonylag nagy körméretű fa esetében körülbelül tíz évnek kell eltelnie, hogy igazán ereje teljében lévő fává nőhessen. Az elmúlt években elültetett több ezer fa, így a fiatal fehérvári fasorok is mintegy öt év múlva kezdenek majd igazán szépek lenni.

A fák telepítésénél a helykeresés sem olyan egyszerű egy városban. A kertészmérnökök már az háromnegyed évvel az ültetést megelőzően elkezdik a munkát. Először is megkeresik, hogy adott helyre milyen fa illik, a fajtának megfelelő-e a várostűrése, és folyamatosan egyeztetnek a faiskolával is. Nehezítik a helyzetet a földben futó közművek, amelyek meglehetősen sűrűn hálózzák be a várost. Ez rengeteg problémát vet fel az új fák telepítésénél, de még többet a visszatelepítésnél, hiszen nem mindenhova lehet visszaültetni fát. Ezeket a szempontokat figyelembe véve határozzák meg a helyszíneket, majd kezdődhet a telepítés.

Az ültetésben a Városgondnokság parkfenntartó szakemberei közül mintegy ötvenen vesznek részt és idén a Dr. Entz Ferenc Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium végzős parkfenntartó diákjai is részt vesznek az őszi fatelepítésben.

Online parkolási ügyintézés

Online parkolási ügyintézés

Hibabejelentés

Hibabejelentés

Székesfehérvár honlapja

Székesfehérvár honlapja