Elkezdődött a szúnyoggyérítés - saját magunk tehetünk a legtöbbet azért, hogy kevesebb legyen

A mostani esős időjárást követően a kertekben minden edényben, lavórban, vödörben és kaspóban összegyűlt annyi víz, amennyiben már szaporodni tudnak a szúnyogok. Ha nincs szükségünk a vízre, öntsük ki ezeket, ha pedig igen, fedjük le, így nagymértékben hozzájárulunk a szúnyoggyérítés sikeréhez!

2023.05.18. 08:35 |
Elkezdődött a szúnyoggyérítés - saját magunk tehetünk a legtöbbet azért, hogy kevesebb legyen

A szakemberek Székesfehérváron is azon dolgoznak, hogy a szúnyogtenyésző helyeket lokálisan szüntessék meg. A kémiai gyérítést repülőről jogszabály nem engedi, így erre nincs lehetőség.

A biológiai gyérítés sikeréhez azonban a fehérváriak együttműködése nélkülözhetetlen, csak közös erővel előzhetjük meg azt, hogy ellepjenek bennünket a szúnyogok!

A legfontosabb, hogy ne hagyjunk pangó vizet az udvarunkban és lehetőség szerint a házunk környékén sem, illetve beszéljünk a szomszédokkal, fogjunk össze hogy ők se hagyjanak pangó vizeket az udvaron – hívta fel a figyelmet Kőszegi Dániel, a Magyar Szúnyogirtók Országos Szövetségének elnöke. „Érdemes az esővízgyűjtő hordókat is lefedni, hogy ne tudjanak belepetézni a szúnyogok, hiszen ilyenkor sok helyen megáll az esővíz. Akár a még nem feltöltött medencékben, de még a virágok alatti tálcák vizében is kikelhetnek a lárvák. A szúnyogoknak rendkívül jó a szaglásuk és ahogyan bennünket embereket, úgy a pangó vizeket is gyorsan megtalálják.”

Minden víz potenciális tenyészőhely

Ha melegszik az idő, akkor a szaporodása felgyorsul a szúnyogoknak és 5-6 napon belül egyetlen szúnyog akár 2-300 utódot is hoz, sőt vannak olyan szúnyogfajták, melyek a pocsolya után maradt sárban is be tudják fejezni a fejlődésüket.

Székesfehérváron már korábban elkezdték a tenyésztőhelyek teljes feltérképezését, ami jelenleg is zajlik és a szunyoglarvaprogram@gmail.com címre továbbra is várják a fehérváriak jelzését is a mélyen fekvő vizes területekről a pontos helyszín megjelölésével. Ezeken a helyeken biológiai szúnyoggyérítést végznek. „Azt ne várja senki, hogy egyik pillanatról a másikra eltűnnek a szúnyogok Székesfehérvárról, lesz szúnyog továbbra is, de nem mindegy, hogy mennyi. Sok eső esett az elmúlt napokban és a főbb tenyészőhelyek mellett nagyon sok kisebb területet sikerülhet most megtalálni és kezelni. A magánterületekhez sajnos nem férünk hozzá, ott a tulajdonosnak kell tennie azért, hogy ne kelhessenek ki a szúnyoglárvák és kevesebb szúnyog legyen.”

Gyűjtsük az esővizet, de csak okosan, hogy ne tenyészhessenek benne a szúnyogok!

Kőszegi Dániel arra is felhívta a figyelmet, hogy Magyarországon három invazív szúnyogfajta is megjelent, melyek megvetették már a lábukat. Nem túl elterjedtek, de az ország minden részén található belőlük és előbb-utóbb fel fognak szaporodni. Az egyik ilyen fajta az ázsiai tigrisszúnyog, ami tipikusan a kisebb pangó vizeket keresi, ahol szaporodhat, a másik kettő fajta a koreai szúnyog és a japán bozótszúnyog.

Az elmúlt napokban is sok eső esett és érdemes most kiöntögetni a tálkákból a vizet, hogy minél kevesebb lárva kelhessen ki. Nagyon sok helyen Európában már teljesen természetes, hogy odafigyelnek erre az emberek a kertekben.

A már feltérképezett tenyészhelyeken biológiai szúnyoggyérítést végeznek évente többször Székesfehérváron a város megbízásából.

A biológiai módszer kevésbé látványos, mint a kifejlett szúnyogok kémiai gyérítése, de megfelelő körülmények között jelentősen csökkenti a szúnyogok utánpótlását. Az eljárás során egy baktérium által termelt fehérjét tartalmazó készítményt juttatnak a vízbe, amely kizárólag a szúnyoglárvákat pusztítja el, minden más élőlényre teljesen ártalmatlan.

Ez a módszer megfelelő szabályzozás es ellenőrzés mellett természetvédelmi területeken is alkalmazható, mert nem árt semminek csak a csípőszúnyogok lárváinak.

A szúnyogok 5-6 hétig élnek és ezalatt többször is rakhatnak petéket.

A biológiai gyérítés hosszabb távon hatásosabb, mint a kémiai hiszen ez utóbbi csak azokat a szúnyogokat öli meg -más rovarokkal együtt sajnos- amik belerepülnek a vegyszerfelhőbe. A lárvák jelentős gyérítésével azonban sokkal nyugodtabbak lesznek az estéink.

Az elkövetkezendő hetekben mindenképpen arra kell készülni, hogy lesznek szúnyogok. Ha szeretnénk, hogy kevesebb legyen, ahhoz mindenképpen szükséges a kertes házakban lakók tudatossága is! Nagyon sokat tehetünk magunk azért, hogy kevesebb szúnyog legyen és néhány éven belül jó eredményeket lehet elérni az ökológiai háttér megóvásával együtt.

Online parkolási ügyintézés

Online parkolási ügyintézés

Hibabejelentés

Hibabejelentés

Székesfehérvár honlapja

Székesfehérvár honlapja