Amiről nem szeretünk beszélni – így történnek Fehérváron az elhunytakkal kapcsolatos kegyeleti feladatok

Az elmúlás sajnos ugyanúgy része az életünknek, mint a születés. Nem is nagyon szeretünk foglalkozni azzal, hogy mi történik az elhunytak testével a halál után. Pedig komoly infrastruktúrát kell működtetni ahhoz, hogy tisztességgel, emberséggel búcsúzhassunk el szeretteinktől. 

2021.01.25. 15:40 |

Minden esetben orvos állapítja meg a halálozás tényét és annak okát. Ha ez otthon történik, és nem merül fel semmilyen kétely a halál okát illetően, akkor az elhunytat a Béla úti temető proszektúrájára szállítják Székesfehérváron. Ha váratlanul, minden előzmény nélkül hal meg valaki, akkor az orvos dönthet úgy, hogy további vizsgálatra küldi az elhunytat. A balesetek esetében mindig hatósági vizsgálat történik, ha pedig valakit közterületen ér a halál, akkor szintén az orvos dönt arról, hogy szükséges-e további vizsgálat.

A Városgondnokság által üzemeltetett Béla úti Köztemető proszektúrájában összesen három, egyenként húsz-húsz férőhelyes teremhűtő található, továbbá szintén három hűtőkonténer is rendelkezésre áll szükség esetén. Járványidőszakon kívül csak kettő működik, a harmadik tartalékban van. A teremhűtők minden előírásnak megfelelnek, hogy a temetésig tisztességgel és kegyelettel lehessen tárolni a testeket. Mindez a törvényeknek és rendeleteknek a betartásával történik Székesfehérváron – tájékoztatott Király Edit, a Városgondnokság kegyeleti központjának vezetője.

Tavasszal, a pandémia első hullámának kezdetén, a rendeleteknek megfelelően a Városgondnokság is kialakított egy protokollt, mely az elhunytak beszállítására és proszektúrán belüli tárolására vonatkozik. Ez a belső szabályzat érvényben van a jelenlegi rendkívüli veszélyhelyzeti időszak alatt is.

A létesített hűtőkamrák férőhelyszámának köszönhetően a háromból az egyik teremhűtőt csak a COVID-19 fertőzésben elhunytak tárolására használják Fehérváron. A három teremhűtő szabad férőhelyszáma az ünnepek és munkaszüneti napok alatt is megfelelő volt.

A teremhűtőkbe kizárólag védőfelszerelésben léphetnek be a proszektúrán dolgozó munkatársak. Az egyszeri használat után pedig a védőfelszerelést jól elkülönítve, megjelölve tárolják megsemmisítésig. A hűtőkamrák takarítása, tisztítása és fertőtlenítése az ÁNTSZ által szabályozott és ellenőrzött módon történik, melyről minden esetben naplóbejegyzés készül. A teremhűtők fertőtlenítése hypós oldattal, valamint ózongenerátor üzemelésével történik. A teremhűtők hőmérsékletét naponta több alkalommal is ellenőrzik, hogy az elhunytak hűtése az előírásoknak megfelelő hőfokon történjen.

A Városgondnokság kegyeleti központja napi kapcsolatban áll –nem csak a járványidőszakban - a Szent György Egyetemi Oktató Kórházzal az ottani hűtőkamrák telítettsége kapcsán is. Amennyiben szükséges, a Városgondnokság a kórház rendelkezésére áll.

A halottszállító gépjárművek fertőtlenítését is előírt protokoll és törvényi jogszabály szerint végzi a Városgondnokság, amiről naplót kell vezetni, melyet a Kormányhivatal Járási Hivatala ellenőriz.

Tábor a Bregyóban

Hibabejelentés

Székesfehérvár honlapja