A KÉPES program - önkéntes nap a Palotavárosi Tagóvodában

Az összefogás keretében már hét éve folyik a fehérvári óvodák udvarainak és vizesblokkjainak felújítása, az udvari játékok cseréje, felújítása. A 2019-es összefogásban mintegy 35 millió forint értékben történt beruházás az intézményekben, a héten pedig a szokásos önkéntes nappal zárult az idei program.
2019.09.11. 09:59 |

A felújítási munkálatokat az előző évekhez hasonlóan a Városgondnokság szakemberei végezték a nyári hónapokban.

2019-ben a Ligetsori Óvoda Palotavárosi Tagóvodájának, a Szárazréti Óvodának, a Rákóczi úti Óvodának és a Napsugár Óvoda Nefelejcs utcai Tagóvodájának udvara került felújításra: az udvarokról a már javíthatatlan, balesetveszélyes játszóeszközöket elbontották, ezek helyett újakat helyeztek ki. Az egyik óvoda udvarán műfüves focipályát alakítottak ki, tárolókat újítottak fel, asztalok, padok kerültek felújításra, cserére és megújultak a biciklitárolók is. A Palotavárosi Óvoda udvarára párakapu került.

A hét évvel ezelőtti, kezdetben 10 szervezettel indult KÉPES csapat mára már 27 székesfehérvári és Székesfehérvár környéki vállalatra, vállalkozásra bővült. A résztvevő vállalatok idén több mint 16 millió forinttal támogatták az óvodák felújítását. Székesfehérvár Önkormányzata ezt az összeget megduplázta. Az anyagi támogatás mellett a program kiemelt eleme a szemléletformálás és az önkéntesség kultúrájának továbbfejlesztése is: így a szokásokhoz híven, a program zárásaként az idei évben is megszerveztek egy önkéntes napot az Palotavárosi oviban, amelyen a vállalatok önkéntesei mellett az óvodai munkaközösségek, a gyerekek és a szülők és a Hydro Fehérvár AV19 több játékosa is részt vettek.

A szeptember 10-ei, keddi önkéntes napon hatvanöten ragadtak kesztyűt, smirglit és ecsetet a vállalatok képviselői és munkatársai közül, hogy lefessék az óvoda kerítést.

A KÉPES programban 2019-ben részt vevő cégek:

Alba Mineral Kft., Arconic Köfém Kft., Alpha-Vet Kft., Auchan Magyarország Kft., Balance-99 Zrt (Hotel Magyar Király****), Brooks Instrument Kft., DENSO Gyártó Magyarország Kft., GEALAN HungaryPlast Kft., G.E.B.E. Belföldi és Nemzetközi Árufuvarozó Kft., Grundfos Magyarország Gyártó Kft., Hanon Systems Hungary Kft., Harman Becker Gépkocsirendszer Gyártó Kft., Hungrana Kft., HTM Zrt., Hydro Extrusion Hungary Kft. Ivanics Kft., Klemol Kft., Macher Gépészeti és Elektronikai Kft., Masterplast NyRt., Mondelez/Győri Keksz Zrt., Pannonjob Kft., Regnum Intertrans Kft., Új Ház Szent Flórián körút, Varga-Márfy Kft., Videoton Holding ZRt, VT-Asyst Kft.

A KÉPES programról

A KÉPES célja a vállalatok és az önkormányzati szféra összefogása a közösségi értékteremtés jegyében. A program középpontjában az együttes felelősségvállalás áll, mely optimális megoldást nyújt a résztvevők számára, hiszen a különböző tevékenységi körnek, szaktudásnak, kapcsolati tőkének és hatáskörnek köszönhetően a vállalatok összefogva jóval többre képesek, mint önálló CSR (Corporate Social Responsibility – Vállalatok Társadalmi Felelősségvállalása) tevékenységük során.

A program szem előtt tartja a jelenlegi gazdasági és társadalmi körülményeket, így optimális megoldást nyújt a társadalmi felelősségvállalás megvalósítására. A program alapötlete, hogy az abban résztvevő partnerek olyan értékeket hozzanak létre közösen, melyek hosszú távon szolgálják a helyi közösséget. Ez a cél a program első három évében az volt, hogy a székesfehérvári önkormányzati fenntartású óvodák vizesblokkjai felújításra kerüljenek. A KÉPES program első 7 évében összesen 18 fehérvári óvoda/bölcsőde vizesblokkja/udvara került felújításra összesen mintegy 283,9 millió Ft értékben.

Hibabejelentés

Székesfehérvár honlapja