LombKoronás Székesfehérvár – most lehet pályázni az őszi fákra

Idén is lehetőség van pályázni ingatlanonként egy konténeres facsemetére, melyet a földben és föld fölött futó közművek miatt a Városgondnoksággal egyeztetve lehet majd elültetni és gondozni, kizárólag közterületen.

2025.06.20. 08:52 |
LombKoronás Székesfehérvár – most lehet pályázni az őszi fákra

A Virágos Székesfehérvár pályázat mintájára LombKoronás Székesfehérvár névvel faültetési pályázatot indított a Városgondnokság.

Fontos, hogy azok jelentkezését várják, akik vállalják, hogy minimum három évig gondozzák is az általuk elültetett facsemetét.

A pályázati felületen 2025. június 20-tól egészen és július 18-ig van lehetőség jelentkezni.

Idén is fotóval szemléltetett pontos területmeghatározással lehet pályázni. A jelentkezés visszaigazolásakor a Városgondnokság szakemberei megvizsgálják, hogy az adott területen megvalósítható-e a fatelepítés. Amennyiben ezt a közművek nem teszik lehetővé, a kertészmérnökök a megjelölt helyszín közelben egy alternatív helyet javasolnak majd. Ha a pályázó által megjelölt területen a védőtávolságok betartásával lehetséges a faültetés, a jelentkezés elfogadásra kerül.

Várostűrő díszfát kapnak a pályázók, de cserjét és a vadszőlőt is lehet kérni a kukaketrecekhez 

A fák kiosztásának pontos időpontjáról a sikeresen pályázók a megadott e-mail címükön kapnak tájékoztatást. Az átvétel során minden pályázó aláírásával igazolja majd, hogy a kapott fát örökbe fogadja, és azt gondozni is fogja három éven keresztül.

Szaktanácsot és gondozási útmutatót is ad a Városgondnokság

A sikeresen pályázók számára a Városgondnokság előzetesen kijelöli a tervezett ültetés pontos helyét, hogy biztosított legyen a közművektől a megfelelő védőtávolság, továbbá minden résztvevő részletes ültetési és gondozási szakmai útmutatást is kézhez kap a növény mellé, amit a regisztrációnál megadott e-mail címre is elküld a Városgondnokság.

Fontos, hogy - akárcsak a Virágos Székesfehérvár pályázat esetében - a kiosztást követően, megszabott határidőn belül fényképpel igazolni kell majd a kiültetés helyét oly módon, hogy a helyszín a fotó alapján egyértelműen beazonosítható legyen. (A facsemeték gondozása különösen fontos és felelősségteljes munka az első három évben, éppen ezért a pályázóknak vegetációs időszakban egy-egy fényképet kell majd készíteni a növényről, melyről szintén értesítést küld majd a Városgondnokág.)

A facsemeték mellé egy-egy darab támasztókarót és a kikötéshez szükséges gurtnit is biztosít a Városgondnokság.

Online parkolási ügyintézés

Online parkolási ügyintézés

Hibabejelentés

Hibabejelentés